Honlap neve

Szlogen kell ide.

Igazság

Az ágyamban feküdtem mikor megcsörrent a mobilom, ugyan még szívesen aludtam volna, de erőt véve magamon nyöszörögve felültem az ágyon. Szinte megmozdulni is fájt a tegnapi vadászat miatt. De a telefonom még mindig csörgött így hát érte nyúltam, aztán megnyomtam a „felvesz” gombot.

- Halló? – Szólaltam bele a telefonba.

- Szia, kicsim, hm, olyan fáradt a hangod, felébresztettelek? – Kérdezte a világ legértelmetlenebb kérdését.

- Nem, anya hajnali ötkor már biztosan fenn vagyok – feleltem cinikusan. – Amúgy miért hívtál? Már magint.

- Hát, hogy ma is eltudnád e, intézné az ebédet, meg a vacsorát egyedül, mert mint kiderült még maradnom kell mára.

- Hát persze anyu, nem lesz gond. Na, szia, még visszaalszom egy órát, puszi! – Köszöntem el.

- Szia. – Hallottam még mielőtt letettem volna. 

Na, remek megint ehetek valami mókust vagy pockot.

Ugyanis csak vagy három hete játsszuk ezt, hogy ő felhív reggel, szól, hogy nem jön haza és én meg megígérem, hogy elintézem a kaját. Pff.

Több szó se kellet csak visszadőltem a párnámra, és szunyáltam még egy kicsit.

Mikor újra felkeltem már olyan nyolc óra körül lehetett és szombat lévén úgy gondoltam átmegyek Taylorékhoz.

Csak felkaptam magamra egy sötétkék V kivágású pólót, egy fekete farmert, arra ment a bőrdzsekim végül csak beledugtam a lábam egy fehér tornacsukába, majd megfogva a táskámat kimentem az ajtón és bezártam azt.

Nyár létére az idő igen kellemes volt, semmi forróság és még annál kevesebb csapadék hullott ennek az évszaknak első hetében. Kellemes nyári szellő fújta a fák ágait, melyeken a madarak igazán boldogan csiviteltek. A pillangók egymással játszadoztak a tiszta égbolton, mintha nem is létezne olyan hogy gonosz. A levegőben friss hajtások ezernyi illata terjedt mindenfele.

Taylor nem lakott olyan messze tőlem így inkább nem választottam gyorsabb módot a sétálás és futás helyett.

Az aszfalt már szinte mindenhol foltozva volt, szóval nem valami sima errefelé kocsival közlekedni, amúgy is inkább ezen a környéken jobb volt, ha nincs is járműved.

Befordultam a másik utcába és mentem tovább, míg meg nem láttam a hatalmas kétemeletes narancssárgás épületet. Nagy panoráma ablakai nem illetek erre a környékre, ahogy élénk színű kertje sem. Ők manapság elég gazdagok, persze csak azóta, hogy meghalt valami gazdag elődjük, és ők álltak a legközelebb a családfában. Na, ennyit erről. 

Mikor odaértem csak lazán becsengettem és vártam, hogy ajtót nyissanak.

A léptek hangjából tudtam, hogy legjobb barátom az, aki ajtót nyitott nekem, és egy hatalmas nagy öleléssel köszöntött is. Amit két másodperc ledöbbenés után, viszonoztam is.

- Na hogy sikerült?

- A lány nagyszerű, de mi van, ha nem fog összejönni?

- Ugyan már, ő teljesen odavan érted. – Mosolyogtam rá reményt adóan.

- Hát jó, de csak mert te mondtad – mosolygott vissza. – Amúgy nem jössz be? – Vonta fel fél szemöldökét. Tudta, hogy ezt utálom.

- Na ne, ezt a nézést ne! – Fordítottam el tőle a fejem és mellkasát meglökve bementem az ajtón.

Nem először jártam náluk szóval, ismerve a járást egész egyszerűen csak bementem és az ajtót követve elindultam Taylor szobájához.

Kinyitva azt megcsapott a friss festék szaga. Tudtam, hogy festeni fogják a szobáját csak azt nem, hogy mikor. És hogy feketére.

Rögtön utánam Taylor is belépett a szobájába és büszkén körbenézve ezt kérdezte:

- Na?

- Na, - ismételtem – ez pont olyan, mint amilyenre, nem számítottam. – Röhögtem el magam.

- Jó elismerem egy kicsit sötétebb, de most ez van. – Mosolyodott el bizonytalanul.

- Ugyan már, ha ez a stílusod én, támogatlak – vigyorogtam még mindig.

Erre grimaszt vágott és rögtön utána el is kapta a fejét, azt remélve, hogy nem veszem észre.

 - Baj van? – Fogtam meg finoman a fejét és visszafordítottam magam felé. És akkor megláttam mit rejtegetett előlem…